Sukorói Kenu pálya használata - 2020

A 2020-as évtől újra lehetősége nyílik a horgászoknak a Kenu pálya használatára!

A horgászok számára ismét lehetőség nyílik az Evezőspályán történő parti horgászatra a korábbi évekhez hasonlatos módon, azaz az evezős versenyek és edzésnapok időpontjainak, továbbá az építési területen történő munkavégzések időszakának kivételével.

A MOHOSZ-szal mint a vízterület halgazdálkodásra jogosultjával, valamint a VVSI-vel mint az Evezőspálya üzemeltetőjével történő előzetes egyeztetés útján sor kerülhet újra horgászversenyek megrendezésére is a területen.

Az Evezőspályán történő horgászat rendjéről és a horgászattal kapcsolatos aktuális információkról, foglaltságának – versenynaptár szerinti – helyzetéről a MOHOSZ a honlapján keresztül és a területen történő megszokott kitáblázással fog tájékoztatást nyújtani a horgászok részére az év során.

A Velencei-tavi területi jegyen feltüntetett 2020. évi horgászrendben megtalálhatók az Evezőspálya használatával kapcsolatos lényegi információk is.

Egy fontos részt érdemes ebből kiemelni, miszerint a bójatartó drótkötelek a pálya teljes hosszában, a parttal párhuzamosan vannak kihelyezve, és az első bójasor a parttól számított 27 méter távolságra található.

Kérjük, hogy amennyiben az első sor ki van feszítve, abban az esetben a 27 méteres dobás távolságot tartsuk be, hogy elkerüljük a kötél rongálódását, a horgászszerelékek tömeges beszakadását, és az ebből adódó esetleges feszültségeket.

Script logo